Sok szeretettel köszöntök mindenkit.
Közös jellemzőnk, hogy ma
mindannyian, – akik itt vagyunk – lemondtunk egyéb esti
tevékenységeinkről annak érdekében, hogy egy komoly üzlettel
foglalkozzunk. Helyesen döntöttünk, ez biztos.
Az elkövetkezendő
percekben sok érdekes információra derül majd fény a környezetvédelem
területéről, megtudhatod, mi az, amivel Te is hozzájárulhatsz ahhoz,
hogy a föld élhető maradjon, miközben gyarapodsz. Az is ki fog derülni,
hogy ezt az erőfeszítést, amit felvállaltunk hogyan, milyen módon és
feltételekkel jutalmazza cégünk, a Botanoo. Megtudhatod azt is, hogy
milyen valós bevételekből részesedhetsz, mi a megszerzett jövedelem
alapja.
Elsőként beszéljünk arról, hogy mi az a probléma,
közgazdasági nyelven megfogalmazva mi az az igény, amire válasz
üzletünk. Ez a klímakatasztrófa. Ennek kiváltó oka a légköri szennyezés,
ami olyan folyamatokat indított el a természetben, melynek eredménye
az, hogy a jelenleg ismert éghajlati tényezők teljesen megváltoztak.
Ezzel a föld élhetősége kerül veszélybe. Ez egy olyan globális probléma,
melyre mindenképpen választ kell adnia az emberiségnek és valójában ez a
következő évtized legnagyobb kihívása.
A legtöbb tudós egyetért
abban, hogy a légköri széndioxid mennyiségét drasztikusan vissza kell
szorítani, annak érdekében, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát. Ehhez
legalább 80%-kal kell csökkenteni a káros anyag kibocsátásunkat 2050-re.
Csak hogy globális gazdaságunkat többnyire fosszilis üzemanyagok
működtetik, amik széndioxidot bocsátanak ki. A gyárakat, a közlekedést, a
szállítást, az épületeinket és a gépeinket, tehát nagyjából mindent
fosszilis energia működtet. Hogyan csökkenthetünk 80 %-al anélkül, hogy
elveszítenénk megszerzett kényelmünket, folyamatos energiaellátásunkat?
A
nap, a víz, a szél energiáját konvertáló zölderőművek úgy képesek
energiát, villamos áramot előállítani, hogy egyáltalán nem terhelik a
föld légterét káros anyagokkal. A cél az, hogy a teljes
energiafogyasztás minél nagyobb hányadát a megújuló energiaszektor
állítsa elő.
Az elmúlt 20 évben a politikának nem sikerült érdemi
változásokat előidézni. A Kiotoí egyezmény értelmében kidolgozásra
került egy rendszer, mely gazdasági oldalról közelítve
profitorientáltságra építve hozza el a változásokat.
Ennek lényege,
hogy a kormányoknak meg kell egyezniük évről évre az éves széndioxid
kibocsátás korlátozásában. Ez az összkvóta. Ez alapján a kormányok
engedélyeket osztanak a cégeknek meghatározott mennyiségű szennyezésre,
évről-évre kevesebbre, hogy a kitűzött időre teljesítsük a célt.
Összességében kell tartani a káros anyag kibocsátás limitjét, az
összkvótát, így megengedett, hogy egyes cégek több károsanyagot
bocsátsanak ki, mint a részükre kiadott engedély. A többletkibocsátást
Carbon Credit vásárlásával tudják jóvátenni.
A Carbon Credit az
ENSZ által felügyelt virtuális pénzügyi eszköz, hasonlít az
értékpapírokhoz. Sorszámozott, certifikált dokumentum. A Carbon Creditek
úgy keletkeznek, hogy valamely vállalat káros anyag kibocsátás nélkül
energiát állít elő. Carbon Credit jóváírásra csak az ENSZ által
minősített vállalkozás jogosult. Ezek a vállalkozások összefoglaló néven
a zöldfarmok. Ilyenek pl.a bonyolult szabályozásoknak megfelelő
szélerőművek, a napfarmok, a vízierőművek. Ha egy zöld farm 1 kWh
energiát állít elő, 1 Carbon Creditet kap.
A Carbon Creditekre
azoknak a fosszilis energiát felhasználó vállalatoknak van szükségük,
akik több káros anyagot bocsátanak ki, mint a részükre kiadott engedély.
Ők vásárolják meg a zöldfarmoktól a megtermelt Carbon Crediteket. 1
tonna CO2 kibocsátás bűne mentesíthető 1 db Carbon Credit
megvásárlásával. Ezzel az ügylettel a fosszilis energia-felhasználók
(CO2 kibocsátók) a megújuló energiaszektort, a tiszta mechanizmust
támogatják. Ennek eredményeként azok a vállalkozások jutnak extra
bevételekhez, amelyek káros anyag kibocsátás nélkül képesek energiát
előállítani vagy végezni tevékenységüket. Így elérhető, hogy egyre
nagyobb ütemben elterjedjenek a megújuló energiák és ezek technológiái.
DIA
A
Carbon Creditek adhatóak vehetőek. A termelők szerződéses partnereiken
keresztül értékesítik Carbon Creditjeiket. A CC kereskedelem segít
abban, hogy a termelők pénzükhöz jussanak. Cégünk, a Botanoo ezzel a
tevékenységgel foglalkozik.
Dia
A cég négy féle módon termel profitot.
1. Zöld projektekbe fektet és így Carbon Credit visszatérítésekre jogosult. Ily módon nagyon kedvező áron jut CC-ekhez.
2. Zöld árammal és CC-el kereskedik.
3. Új zöld befektetéseket indít.
4. Zöld Web áruházat üzemeltet.
A
cég jól megtervezett és kialakított üzleti tevékenysége vitathatatlan,
ezt valóban bővíteni kell. A cég tevékenység bővítését Carbon Creditjei
értékesítésével végzi el. A CC olyan, mint az arany. Ha megveszed,
magadnál tartod egy kicsit megfial, haszonnal adhatod el. Így Te is
hozzájuthatsz a Carbon Creditekhez és az üzleti lehetőséghez is.
Dia
Nézzük, hogyan történik ez.
Egy
olyan megoldást mutatok neked, amely nélkülöz minden pénzügyi
közvetítőt, a lehető legközelebb maradsz a pénzedhez a teljes folyamat
alatt.
A CarbonCreditre szánt pénzedet csomagok vásárlásával
befizeted a Botanoo dán vállalatba. Pénzedért a csomagokban kuponokat
kapsz. A pénzekből mások befizetéseivel összeadódva tőke képződik, és
ezt a cég a saját pénzével együtt kezelve befekteti a kiválasztott
zöldfarmokba. Ezek már működő, porfitot termelő ENSZ által minősített
Carbon Credit termelésre jogosult vállalatok. A három kiválasztott cég
egy svájci, egy brazil és egy dán vállalat emellett az ismert
legnevesebb Carbonfarmok is. A zöldfarm a tőkebefektetést felhasználja,
és végzi a környezetre ártalmatlan, CO2 kibocsátás mentes tevékenységét,
pl elektromos áramot állít elő. Az ENSZ jóváírja a kibocsátás mentes
környezetvédő teljesítménye alapján a Carbon Crediteket. A Carbon
Creditek a Botanoo céghez kerülnek és onnan hozzád. A legfontosabb, hogy
az elszámoló ár, amin megkapja a cég a Crediteket a lehető legolcsóbb
termelői ár. Így juthatsz a legkedvezőbb áron Carbon Credithez.
További
nyereség, hogy a Botanoo cég által a zöldfarmokba elhelyezett tőke után
hozamvisszaosztásra számíthatsz, melynek mértéke 2-5% havonta. A
Botanoo elvárása feléd annyi, hogy a csomagjaid megvásárlását követően
négy hónapig ne értékesítsd Couponjaidat vagy Creditjeidet.
Felmerül a kérdés, hogy ezt követően mit csinálhatsz a CC-ekkel?
1. Akár azonnal értékesítheted a CC-eket a belső kereskedelmi platformon, kereskedelmi áron. Így egyből haszonhoz juthatsz.
2.
Tarthatod a pénzedet CC-ekben, és akkor adod el őket, amikor készpénzre
lesz szükséged. Így a folyamatos áremelkedés alapján extra profitot
realizálhatsz.
Lehetőséged van arra is, hogy a megvásárolt CC-ekről
szóló sorszámozott certifikátot kikérheted, tarthatod otthon is és
brókercégen keresztül értékesítheted a későbbiekben.
3. A zöld
webáruházban elköltheted a pénzedet, olyan termékeket vásárolva,
melyeket egyébként is megvennél. Döntened csupán arról kell, hogy a
környezetszennyező technológiákat támogatod vásárlásaiddal, vagy a zöld
energiát, amikor pénzedet kiadod a napi kiadásaid során.
Dia
A
Botanoo társaság CarbonCreditjeit hálózatos marketing rendszerben
kínálja értékesítésre. Ez egy újabb lehetőség számodra, hogy pénzt
keress ajánlással.
1. Botanoo kompenzációs terve alapján, a munkád
után a jelenleg a legnagyobb elismerést alkalmazó bináris rendszerben
történik a kifizetés.
Nézzük a jutaléktípusokat:
Személyes meghívás bónusza
A közvetlenül meghívott (szponzorált) tagok forgalma után 10%-ot fizet a cég.
A kifizetés a belső számládon azonnal meg fog jelenni.
Bináris vagy csoport bónusz
A bináris rendszer alapján két csoportod lesz.
A meghívottaid meghívottai után további jutalékot fizet a vállalat.
Minden
tag két többtagú csapatot építhet. Az egyik csoportot a szponzoraiddal
építed, így az tőled függetlenül is szépen fejlődik, a másik csoportodat
te építed a saját meghívottaiddal közösen, mint szponzor. A kisebbik
csapat forgalmának 10%-át fizeti ki a vállalat binális bonuszként, heti
rendszerességgel és végtelen mélységből.
A csoportjaid létszáma
bármekkora lehet, de a heti keresményed maximálva van. A megkereshető
heti maximum összeg 800 euro és 40.000 euro között változik a korábbi
teljesítményeid függvényében.
Ha CarbonTraderként csatlakozol, azonnal 2000 euros heti kifizetési limittel indulsz.
Követő (vagy vezetői) bonusz
Ha
Te, mint szponzor, mint vezető segíted a csapattársaidat pénzt keresni,
a cég jól megfizeti ezt a munkát külön neked. A csapattársaid által
megkeresett jövedelmek összesen 31 %-át fizeti ki a cég követő
bonuszként a szponzoroknak. Tudnod kell, hogy nem a jövedelmekből
kerülnek ezek az összegek levonásra, hanem azon felül külön keretből
fizetik ki ezeket.
A szabályok a következők:
Saját direkt
meghívottaid után a követő bonusz a direktjeid jövedelmének 10%-a. Az ő
meghívottainak jövedelme után 8%-ra vagy jogosult, ha van legalább 3
direkted. Ha már több direkttel dolgozol, a harmadik vonal után is kapsz
követő bonuszt, ennek mértéke 6 %. A táblázat mutatja, hogy hat
mélységig számíthatsz visszatérítésre. Ez a kifizetés heti szinten nincs
maximálva.
Minél több embernek segítesz pénzt keresni, annál nagyobb jövedelemre teszel szert.
Hűségprogram
Pontjaidat
heti szinten göngyölítve is összeszámolja a cég. Ha bármikor a jövőben
elérsz bizonyos szinteket – nincs időhöz kötve – , ajándékokban
részesülsz. Ezek az ajándékok kitartásod és munkát elismeréséül
szolgálnak, egyfajta jutalomként értelmezheted. Exkluzív tárgyak,
utazások, készpénz. Az utolsóra feltétlenül pillants rá. Egy-két év
alatt ez is elérhető bárki számára.
Abszolút előny, hogy a sikered a
szponzoraid számára is jövedelmet jelent, így ők abban érdekeltek, hogy
Te minél többet keress. És ezért a szponzoraid minden tőlünk telhetőt
meg is fognak tenni.
Bankkártyás Dia
Jövedelmeidet heti
rendszerességgel fizeti ki a cég számodra. A megkeresett jövedelem
80%-át készpénzben, 20 %-át Carbon Couponban kapod meg, melyek felett
négy hétig nem rendelkezhetsz, de ezt követően eladhatod őket a
CarbonCoupon tőzsdén.
Dia
A Carbon Coupon Tőzsde, egy egyedi, privát belső kereskedelmi platform, mely a nap 24 órájában, heti 7 nap üzemel.
Ez
a platform lehetővé teszi, hogy az emberek egy egyedi rendszerben
kereskedjenek a Carbon Couponokkal, ezzel egyénileg erősíthetik a Zöld
Lábnyom és a pénzügyi szabadság iránti elkötelezettségüket.
Dia
A cég indulási ajánlata, nyitási kedvezményes ajánlata keretében 10 millió db. Carbon Coupont kínál kedvezményes árakon.
Dia
A becsült taglétszám, amit a rendszer vár, ebben az évben 2000 fő, 2011-ben 35000 fő, 2013-ban 200.000 fő.
Hogyan
todod megvalósítani mindazt, amiről eddig beszéltünk. Nézzük meg a
tagsági csomagokat. Három fő csomag közül választhatsz céljaid szerint.
Nézzük elsőként a kvótakereskedő csomagot. Ez a csomag 1200 Euróba
kerül. Ebből egyszerre többet is vásárolhatsz. Ebben a csomagban 1100
Euró értékben kapsz Carbon Coupont. A Carbon Coupon egy belső pénz,
amivel a web áruházunkban bármit megvásárolhatsz, többek között a Carbon
Crediteket is.
100 euro érték fedezi annak a bankkártyának a
gyártási költségét, melyre kiutalhatod a pénzedet a web irodából és bank
automatán keresztül felveheted bárhol a világban.
Az ingyenes web
iroda segítségedre van a befizetett pénzeid elhelyezésében, kezelésében,
hiszen itt mindenről Te magad döntesz, Te vezéreled a folyamatokat.
Ez
a tagsági csomag valamennyi jutaléktípusra feljogosít, melyet a
rendszer felajánl. Nem beszéltünk még a webáruház bonuszról, ez a
webáruházban a hálózatod tagjai által bonyolított forgalom után jár majd
neked.
A 400 euros csomag 200 euro értékben tartalmaz Carbon Coupont, 2000 euro heti csapatbónusz realizálására ad lehetőséget.
A
250 euros csomag 100 euro értékben tartalmaz CC-t, heti 800 euro
jövedelemre ad lehetőséget. Ez egy igazi munkacsomag. Ezzel is el lehet
indulni, mert a későbbiekben a különbözet megfizetésével lehet a
csomagok között váltani.
Az indulási ajánlat része, hogy a még
ebben az évben csatlakozott 1200 euros Carbon Trader tagok a cégtől
további két pozíciót kapnak ajándékba.
A két pozíció jövedelem realizálására ad jogot.
Azok
a csapattagjaink, akik ebben az évben 25000 euro forgalmat bonyolítanak
a két csoportjukban családtagjaik és saját pozícióik nélkül számítva,
meghívást kapnak Blumauba, a zöld faluba Ausztriába, ahol egy három
napos vezetői tréningen vehetnek részt.
Dia
További kihívás,
hogy ha határidőtől függetlenül a rövidebb lábad forgalma eléri a
400.000 euro forgalmat, akkor egy Karibi hajóúton vehetsz részt.
Előfordulhat, hogy ezt követően ki fogsz költözni a Karib szigetekre.
Dia
Cégünk
jótékonysági tevékenységet folytat, profitjának egy részét az afrikai
vállalkozók kölcsönökkel való támogatására fordítja. Helyi kis
vállalkozások beindítására van így lehetőség, egy esély ez arra, hogy
ezek az emberek is kilábaljanak a szegénységből.
Dia
Ha
elhatároztad, hogy pénzedet a Botanoo vállalatra bízod, vagy együtt
szeretnél dolgozni velünk, vagy egyszerűen még további kérdéseid vannak,
akkor keresd meg azt a személyt, aki ide meghívott és beszéld meg ezt
vele mindenképpen.
További szép estét kívánok!
Sziasztok.